Ambient Gorilla

A gondolatébresztésről

2015. november 12. - Kézműves Marketing

Az előző bejegyzésben a humorról és az azzal elérhető sikerről volt szó. A hirdetés persze akkor is lehet sikeres, ha nem humoros. Ha például valami egészen másra van kiélezve. Például arra, hogy az utca embere egy pillanatra megálljon gondolkodni.

A gondolatébresztő hirdetések számára az ideális hirdetőfelület az aluljáró, a metró, vagy az utcai hirdetőtáblák. Ha a gondolatébresztő kampány a Barátok közt szünetében egy gyógyszerreklám és egy mosópor reklám közt kap helyet, valószínűleg kevésbé lesz hangsúlyos.

9478645_l.jpg

De ha az ember egy olyan környezetben találkozik velük, ahol utána ténylegesen lesz is ideje gondolkodni rajtuk (séta közben, metrózás közben), akkor már valóban hatásosak lehetnek.

A gondolatébresztő reklámok általában valamiféle társadalmi, környezetvédelmi problémára hívják fel a figyelmet. A Re-winder ide kapcsolódó kampányának címe: „Re-winder: It’s Not a Game Anymore”.

Kezdjük csak azzal, hogy mi áll a lap alján. Talán ez után már egyszerűbb lesz elképzelni azt, amit a képen ábrázoltak: „its not a game anymore, 90 percent of all large fishes have disappeared from theworld’s oceans in the past half century”. Ez annyit tesz: „Ez már nem játék, az elmúlt fél évszázadban a nagy halak 90 százaléka tűnt el a világ óceánjaiból”.

A plakáton mintha egy videojátékot látnánk. Ismered azt a játékot, melyben a képernyő alján te irányítasz egy kis ütőt, melyről mindig visszapattan egy labda? Az a feladatod, hogy minél több figurát semmisíts meg úgy, hogy eltalálod a kis labdával.

Nem nehéz kitalálni, hogy ezen a plakáton a kis figurák bálna alakúak voltak és számuk eléggé megcsappant. Ezzel is hangsúlyozták a kampány készítői, hogy a nagy halak száma rohamosan egyre csak fogy és ha az emberiség így folytatja, teljesen el is fognak tűnni.

Valószínű, hogy aki csak látta a plakátot, elgondolkodott rajta. A kampánynak éppen ez volt a célja: kicsit elgondolkodtatni az embert és elriasztani a további bálnavadászattól.

A bejegyzés trackback címe:

https://ambientgorilla.blog.hu/api/trackback/id/tr298065930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása