Ambient Gorilla

Rajzold meg a sikert!

2015. november 04. - Kézműves Marketing

A népszerű vállalatok mögött egy jó ötlet áll. Aprócska pénzbefektetéssel elkezdheted építgetni céged, majd egyre nagyobban csinálhatod azt, amit a legelején. El kell juttatni az információt a potenciális fogyasztókhoz, ehhez pedig jó marketingre is szükséged van. Lássunk csak az egész folyamatra egy példát!

Ismerősen cseng a Faber-Castell név? A Faber-Castell nagy múltra visszatekintő, iskolaszereket értékesítő német vállalat. 1761-es megalapítása óta népszerűsége töretlen, ez pedig termékei kivételes minőségének és jó marketingjének köszönhető.

Érdekes, hogy a vállalat asztalosműhelynek indult Kaspar Faber kezdeményezésével a Nürnberg melletti Stein településen. Később Lothar Faber megváltoztatva a cég profilját, az első számú terméknek a ceruzákat nevezte ki.

rajzold.jpg

Kép: WM AZMAN / Shutterstock.com

Ahogy a blogunkban megszokhattad, ebben a bejegyzésben is zseniális ötleteket mutatunk be. A továbbiakban a Faber-Castell egyik nagy dobását ismertetjük.

A német vállalat egy olyan plakátot dolgozott ki, melynek az alján a következő felirat állt: „In every pencil there is an idea waiting to be discovered.”, azaz „Minden ceruzában van egy ötlet, mely arra vár, hogy felfedezzék.”

A képen egy mesefigurát láthatunk, egy fiatal lányt, aki egy színpadon kap helyet a reflektorfényben. Előtte kottatartó áll, jobb kezében egy hegedűt, a bal kezében pedig egy ceruzát tart. A kép középpontja tehát ez a ceruza, nem is igazán a lány.

Érdekes, hogy a rajzon egyáltalán nem látunk vonót, mellyel a hegedűt megszólaltathatná a zenész. Itt felmerül bennünk a kérdés: vajon a ceruza mi mindenre képes? Még mielőtt azt mormognád magadban, hogy a ceruza nem funkcionálhat vonóként, állj csak meg egy pillanatra és inkább olvass tovább!

A mesékben bármi megtörténhet. Nincs vonó? Hát rajzolj egyet!

Ugye, mi mindenre képes egy egyszerű ceruza? És ugye, milyen hatásos és ötletes a Faber-Castell hirdetése?

A bejegyzés trackback címe:

https://ambientgorilla.blog.hu/api/trackback/id/tr698049600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása